A könyvek listája

Keresés a PDF-ekben

2008. december 11., csütörtök

Sumonyi Zoltán: Magyar szabadkőművesek és rotaryánusok

Sumonyi Zoltán: Magyar szabadkőművesek és rotaryánusok

Gabo Könyvkiadó, Budapest, 2007.12.17., 206 oldal


Származási hely: Szabadkőművességgel kapcsolatos könyvek

A 260 éves magyar szabadkőművesség történetének megírására irodalomtörténeti tanulmányaim inspiráltak. Több mint húsz évvel ezelőtt írtam meg Kazinczy és Batsányi című drámámat arról, hogy kiélezett történelmipolitikai helyzetekben milyen különbözően viselkedik a magyar értelmiség. A korszak irodalmi termékeinek olvasásakor került kezembe Pálóczi Horváth Ádámnak 1792-ben megjelent Felfedezett titok c. könyve, amely az első és mindmáig egyetlen magyar szabadkőműves regény. Némi változtatással innen kölcsönöztem ennek a „regényes" történetnek az alcímét. A kötet megjelenése után több budapesti rotary klubban tartottam előadást, és megismerve tevékenységüket, amely sok tekintetben átvette a száz évvel ezelőtti szabadkőműves páholyok karitatív misszióját, méltányosnak tartottam, hogy ismertessem a magyarországi rotary klubok és más, hasonló szerveződések rövid történetét.

Sumonyi Zoltán

A Könyvtárellátó ismertetése

Sumonyi Zoltán 1998-ban adta közre a magyarországi szabadkőművesség történetét a 18. század elejétől a 20. század végéig feldolgozó munkáját Újrafelfedett titok címen (legutóbb: 200111008). A könyv, melynek címe az egyetlen magyar szabadkőműves regényre, Pálóczi Horváth Ádám 1792-ben megjelent Felfedezett titok című munkájára utal, olvasmányos stílusban rajzolta meg a jelentősebb hazai szabadkőműves páholyok viharos sorsát, életét, jelentős személyiségek pályafutását, a rend belső hagyományait és rítusait, miközben új oldalról világította meg az újkori magyar történelmet is. Későbbi bírálói elsősorban azt kifogásolták, hogy túlságosan elnagyolt a rendszerváltás utáni időszak históriája. Ezt a hiányt pótolja most a szerző, amikor közreadja a könyvet számos új fejezettel és néhány új illusztrációval kiegészítve. Ezekben ismerteti az újjáalakuló hazai szabadkőművesség eltérő irányzatait (a legitimitási viták, mondhatni harcok révén bepillantást engedve a szervezet emberi gyengéibe is), de külön-külön fejezeteket szentel ezeknek az irányzatoknak, magyarországi létrejöttüknek, tevékenységük jellemzőinek, és kitér a szabadkőműves berkekben máig nagy sérelemként emlegetett páholyház-ügyre is (a Millennium évében hatalmas költségen emelt Podmaniczky utcai székházat 1950-ben államosították, de a szervezet hiába kérte vissza, magántulajdonba került). Újdonsága a kötetnek, hogy - miként arra a cím is utal - kiegészült azoknak a szervezeteknek a bemutatásával, amelyek nem tartoznak szabadkőműves kötelékbe, de valaha szabadkőművesek hozták létre és annak eszmeiségéhez állnak közel, ilyen mindenekelőtt a Rotary klubok hálózata. A könyvészettel és a korábbi kiadás függelékével ellátott művet elsősorban a 18-19., illetve a 20. századi magyar történelem és művelődéstörténet iránt érdeklődők figyelmébe érdemes széles körben ajánlani. A jó minőségű, könyvészeti szempontból is igényes kötet állományfrissítésre is kiválóan alkalmas.

Kapcsolódó program: http://szkp1.blogspot.com/2008/12/eloadas-konyvbemutato-sumonyi-zoltan.html

Kapcsolódó hír: http://szkp3.blogspot.com/2008/12/konyvbemutato-sumonyi-zoltan-magyar.html

Kapcsolódó program: http://szkp1.blogspot.com/2009/01/radio-kossuth-gondolat-jel.html

A könyv előző változata: http://szkp2.blogspot.com/1998/06/sumonyi-zoltan-ujrafelfedett-titok.html

2008. november 11., kedd

Mucha, Sarah: Mucha

Mucha, Sarah: Mucha

Helikon Kiadó, Budapest, 2008, 160 oldal

Származási hely: Szabadkőművességgel kapcsolatos könyvek


ISBN: 978 963 227 159 0
A New York Sunday a világ legnagyobb „art nouveau művészének” nevezte Alfons Muchát, aki 1904-ben először járt Amerikában, és a századforduló legbriliánsabb személyiségeinek kijáró fogadtatásban volt része. Alfons Mucha művészete és a szecesszió elválaszthatatlanul összetartozik, hiszen ez a stílus (akár art nouveau-nak, akár Jugendstilnek nevezzük) első virágkorát éppen az ő műveiben érte el, olyannyira, hogy az 1900 körüli időszakot szokás „le style Mucha”-ként emlegetni.

Aztán évtizedekig mintha elfeledkeztünk volna erről a sokoldalú művészről. Kötetünk, amely reprezentatív keresztmetszetét adja Mucha teljes alkotói tevékenységének, bebizonyítja, mennyire részei az ő művei egész vizuális kultúránknak. A kötetet neves szakértők írták, a könyv lapjain pedig nem csupán az ismert, hanem az eddig kevésbé hozzáférhető Muchaművek is igazolják, hogy a művész munkássága egészen rendkívüli módon gazdag és sokrétű volt.

[A könyv végén a 154. oldalon szó van Mucha szabadkőművességéről, egy fénykép 33. fokozatú vállszalaggal ábrázolja a (nagy)mestert és több általa tervezett szabadkőműves jelvény képe is látható.]

Forrás: http://www.helikon.hu/kinalatunk/albumok/htmls/1345

2008. október 1., szerda

Morgan, Pat: A szabadkőművesek titkai

Morgan, Pat: A szabadkőművesek titkai

Eredeti cím: The Secrets of the Freemasons
Fordító: Varga Judit

Saxum Kiadó, Budapest, 2008 , 192 oldal

Származási hely: Szabadkőművességgel kapcsolatos könyvek


Pat Morgan könyvében megismerkedhetünk ennek az ősi testvériségnek a kezdeteivel, valamint azzal, hogy milyen fontos szerepet játszott a demokrácia elveinek megformálásában.
Betekintést nyerhetünk a titkos rituálék, például a beavatási szertartások rejtelmeibe - bepillantást nyerhetünk a zárt ajtók mögé.
Felfedezhetjük a különféle titkos jelek és szimbólumok -például a titkos kézfogás- jelentését.
Megismerhetjük a szabadkőművesek körüli botrányok részleteit, ugyanakkor megismerhetjük a valóság és valótlanság közötti igazságot.


A Könyvtárellátó ismertetése

Nehéz egy olyan ellentmondásosan megítélt, sokszínű szervezetről, mint a szabadkőművesség, olyan tömör áttekintést adni, amely nemcsak a szervezet történetét, a köréje szőtt legendákat mutatja be, de felvillantja különféle arcait, bevezet rituáléjába, belső életébe, és megkísérli felmutatni azt a vonzerőt is, ami miatt oly sokan csatlakoznak köreihez. Pat Morgan könyve, mely rengeteg fekete-fehér fotót közöl páholyokról, régi metszetekről, a rend kialakulásának története után tárgyilagos fejezetekben ismerteti meg az olvasót a szabadkőművesek titkos jeleivel, szimbólumaival, híres szabadkőművesekkel, akárcsak a rossz magaviseletű testvérekkel, illetve azokkal a személyekkel, akiket a közvélemény (még maguk a szabadkőművesek is) szabadkőművesnek tartanak, holott nem voltak azok. Természetesen sokat ír a különféle mendemondákról (a skót rítus megreformálójának, Albert Pike-nak esetleges Ku-Klux Klán tagsága, a P2-páholy, Hasfelmetsző Jack), de szót ejt a kőművesség történetének valóban sötét foltjairól, botrányairól is, így pl. a hírhedt amerikai Morgan-gyilkosságról. Alapos elemzésnek veti alá az összeesküvés-elméletek egyik kedvelt célpontját is, az egydolláros bankjegyen látható jelképeket, mégpedig felkínálva az olvasónak egy lehetséges szabadkőműves olvasatot és egy valószínűbb történeti megközelítést (e szerint pl. a sas nem Szent Jánosra, a szabadkőművesek védőszentjére, hanem a függetlenségre utal, a tizenhárom csillag a tizenhárom gyarmatra és így tovább). A kötet végén kissé szokatlan módon néhány fejezet információkkal szolgál a szervezet iránt az átlagolvasónál is élénkebben érdeklődők számára a szabadkőművesek megtalálása, a kapcsolatfelvétel és a páholytagság felé tett lépések módjaira vonatkozóan. Az itt-ott sajtóhibákkal tarkított magyar szöveg láthatóan hozzáértő szerkesztői megjegyzésekkel is kiegészül. Széles körben ajánlható.

EAN: 9789632480282
ISBN: 9632480282
Oldalszám: 192
Méret[mm]: 131 x 188 x 18

Régi ISBN: 9632480287

Mintaoldalak: http://konyvnet.hu/konyv.php?mit=lapozzbele&melyik=mintaoldalak&sorszam=1&konyv_id=51834&kategoria_id=1740&knsid=b6eESvqBK8fZPblvhbJkgWAKfSRiR2VPWvN3bmf9jWolyJvVzN#nk

Profán gondolatok a könyvről: http://aprofan.blogspot.com/2008/09/dezsavu-pat-morgan-szabadkomuvesseg.html

2008. augusztus 26., kedd

Jacq, Christian: Mozart I. A Nagy Mágus

Jacq, Christian: Mozart I. A Nagy Mágus

(Mozart. Le Grand Magicien )
Fordította: Rácz Judit

Európa Könyvkiadó, Budapest, 328 oldal


Formátum: 152x235
ISBN 978 963 07 8597 6
Megjelenés dátuma: 2008.08.26

Származási hely: Szabadkőművességgel kapcsolatos könyvek


Hogy Mozart zenéje és az ősi egyiptomi civilizáció milyen szorosan fűződnek egymáshoz � ez a gondolat szolgál Christian Jacq négykötetes Mozart-ciklusának alapjául, melyben az író feltárja a zenetörténet egyik legnagyobb zsenijének szellemi kalandját és titkos életét.

Mozart huszonhárom évesen, Thamos, Egyiptom királya című színpadi muzsikáját alkotva kerül kapcsolatba a szabadkőművesekkel, ami élete meghatározó élménye lesz, s miután 1784 decemberében részesül a beavatás világosságában, egyetlen célt tűz ki maga elé: tovább kell adnia, amit kapott � ő lesz a révész Egyiptom és a szimbolikus szabadkőművesség között.

Az író a valóságos hős, Wolfgang Amadeus mellé odakölti Thamost, Théba ifjú grófját, aki Egyiptomból indul el, hogy megkeresse a világot a káosz széléről visszarántani hivatott Nagy Varázslót. Szabadkőművesek segítik, mígnem találkozik a szépreményű koncertező fiúval, akihez hozzászegődik őrző angyalaként, művészi lelkiismereteként.

Mozartot páratlan képességei sem kímélhették meg a buktatóktól, a gyötrelmektől, a meghasonlottságtól, az apai pedagógia s a koncertturnék sikereit beárnyékolja, hogy az érdem mégsem nyeri el jutalmát � nincs szabadulás Salzburgból, a hercegérsek szolgálatából, a megalázó közönytől.

Christian Jacq Mozart zenei fejlődésének jelentősebb állomásai mellett szót ejt a kor szabadkőművességének jeles alakjairól, s az ellenük folyó hajszáról is, szórakoztatóan kalauzol e világban, megmutatja, hogy a zenetörténet és a kalandregény bízvást összefér.

Recenziók:

http://www.momus.hu/article.php?artid=4840

2008. június 16., hétfő

Smoley, Richard: Tiltott hit

Smoley, Richard: Tiltott hit

Gold Book Kiadó, Debrecen, 2008, 365 oldal

ISBN: 9789634261018


Fülszöveg

Kik voltak a gnosztikusok? Tényleg eretnekek voltak? Vagy az antik idők legnagyobb viziornáriusai, akik bepillantást nyertek a kereszténység legmélyebb misztériumaiba? Honnan származtak? Voltak követőik? Miért tagadta meg és taszította el őket a korai egyház? Miért bukkant fel újra és újra szellemi hagyatékuk a történelem során? Richárd Smoley Tiltott hit című könyve elsőként tesz kísérletet, arra, hogy átfogó, egyben közérthető képet adjon a gnoszticizmus titkos tradíciójának történetéről, amely számos formában és elnevezéssel, de túlélte az évszázadok viharait. Richárd Smoley az ezoterikus kereszténység szakértőjeként arra vállalkozik, hogy a kezdetektől fogva nyomon kövesse a gnosztikus örökség útját. Á kiindulópont az Egyiptomban felfedezett Tamás-evangélium; majd elkalauzol bennünket a Római Birodalom gnosztikus közösségéibe, amelyek a 11. század első felében élték virágkorukat A gnosztikus örökség következő állomása a Közép-Ázsiában tetőző manicheizmus. A szerző bemutatja, hogyan és miért fojtotta el a gnosztikus eszmevilág szikráit a korabeli közgondolkodás. De annak is tanúi lehetünk, miként kerülte el a gnózis, hogy feledésbe merüljön, és mi módon lelt táptalajra több középkori keresztény irányzatban. A könyv kimerítően foglalkozik a titokzatos kathar mozgalommal, amelyben megújult erővel tört a felszínre a gnosztikus örökség. Megtudjuk, milyen szerepet játszott a kathar eretnekségben az udvari szerelem középkori hagyománya, és hogy milyen sorsot szánt az inkvizíció a katharoknak. S a történetnek ezzel még nincs vége. Smoley meggyőző erővel demonstrálja, hogy a gnosztikus örökség hosszú és viszontagságos folyamat eredményeképpen a modern éra szerves részévé vált. Köszönhető ez többek között a zsidó kabbalának, a szabadkőművességnek, William Blake költészetének, a XIX. századi amerikai teozófia intuitív meglátásainak és Carl Gustav Jung műveinek. Végül megismerkedhetünk azokkal a - második reneszánszukat élő - gnosztikus tanokkal, amelyek napjaink komolyabb vagy könnyedebb kulturális műfajaiban is jelentős visszhangra találtak. Az előbbire Harold Bloom kritikája, az utóbbira Philip K. Dick tudományos fantasztikus világa szolgálhat eklatáns példaként. De Smoley ide sorol olyan népszerű hollywoodi filmeket is, mint a Mátrix vagy A Da Vinci-kód.

2008. június 6., péntek

Sierra, Javier: A tiltott út

Sierra, Javier: A tiltott út

Ulpius-ház Kiadó, Budapest, 2008, 400 oldal

Fordító: V. Pánczél Éva
ISBN: 9789632541884


Ha ezt az utat végigjárod, máshogy nézed a világot. Mi a teljes igazság Amerika felfedezéséről? Elképzelhető, hogy Salamon kincsei a Vatikán birtokában vannak? Milyen titkos üzeneteket olvashatunk ki a világhírű festők képeiből? Javier Sierra tizenkét országot járt be, hogy megírhassa A tiltott utat. A már fiatalon világhírű író úgy ír ősi rejtélyekről, soha meg nem fejtett talányokról, amelyeket – úgy hittük – ismerünk, hogy folyamatos meglepetéssel szolgál. Kutatásainál gyakran hozzáférhetetlen vagy eddig ismeretlen forrásokat is felhasznált, tiltott helyekre nyert bebocsáttatást, sok évszázadon át jól őrzött ajtók nyíltak meg előtte, s ennek eredményeként A tiltott út egyedülálló, semmihez sem hasonlítható könyv lett. Egy kulcs a titkainkhoz, a múltunkhoz, a jövőnkhöz. Javier Sierra mára a legsikeresebb spanyol szerzők egyike, akinek művei huszonöt nyelven, több millió példányban fogynak. Sikerét egyesek Paulo Coelhóéhoz mérik. A titokzatos vacsora Spanyolországban idáig tizennyolc kiadást ért meg, itthon pedig A kék dáma titka című regénye a tavalyi év bestsellere volt.

Tartalom

...
Negyedik célpont
Egyiptomiakról és szabadkőművesekről
...

25. fejezet
George Washington szabadkőműves-titka 208
Elnökök bőrkötényben 212

26. fejezet
Blasco Ibanez, a fény fia 214
Don Vicente, a szabadkőműves 216
...

Westcott, William Wynn: A számok okkult ereje

Westcott, William Wynn: A számok okkult ereje
ford.: Tamás Csaba 

Hermit, [Miskolc], [2008], 150 oldal


Származási hely: Szabadkőművességgel kapcsolatos könyvek

A számok szoros összefüggésben vannak az ember életével, de az egész emberi történettel is. Először titkos, okkult tanítások részeként jelenik meg, de jelen van a mitológiában, a mesékben, a kabbala numerikus rendszerében és az emberi sors fordulóiban, valamint a különböző életszakaszok változásánál is fellelhető.
„A számok kulcsok a kozmogónia ősi nézeteihez – annak legtágabb értelmében, mind szellemi, mind fizikai szempontból, a jelenlegi emberi faj evolúciójának céljával; a vallási miszticizmus minden egyes rendszere számokon alapszik. A számok szentsége a Nagy Első Okkal, az Eggyel, kezdődik, és csupán a semmivel, avagy nullával – a végtelen és határtalan univerzum szimbólumával – végződik.” – írja H. P. Blavatsky: A leplezetlen Ízisz című könyvében.
„Minden szám. A szám minden dolog alapja. A jelenben kell látnod a jövőt.” – Püthagorasz.


A Könyvtárellátó recenziója:

A századforduló neves ezoterikus írója a számok okkult erejét a püthagoreus számmisztika, az erre alapozott európai numerológia, a kabbala, az asztrológia és a keleti ezoterikus tanítások keresztmetszetében fejti ki. Könyve elején röviden bemutatja a számokról alkotott püthagoreus elképzeléseket, akárcsak a kabbalista számfelfogást, a héber betűkhöz kötődő számokat és értelmezéseket, majd sorra veszi a számokhoz kötődő misztikus elképzeléseket, a rájuk vonatkozó bibliai, talmudi, gnosztikus utalásokat, a szabadkőműves és rózsakeresztes beavatási rituálé vonatkozásait 1-től 13-ig külön-külön fejezetben, illetve a további nagyobb számokat összefoglalóan. Westcott tulajdonképpen mindent összeszedegetett, amit a számok ezoterikus jelentései kapcsán tudni érdemes. És hogy valódi beavatott vezeti be az olvasót a témába, arra nézve álljon itt a 11-es számról írt fejtegetésének egy részlete, figyelemmel 2001. szeptember 11-re: Ez láthatólag egy minden nép körében rossz hírű szám volt. A kabbalisták a Dekád tökéletességével állították szembe, és ahogyan a sephirotikus szám minden jó dolog formája, úgy a tizenegy az esszenciája mindennek, ami bűnös, káros és tökéletlen. A Tíz Sephirah-val állították szembe a Tizenegy Idegenkedő Sephirah-t, a pusztítás, erőszak, vereség és halál szimbólumait. A legrégebbi tarot kártyák esetén a villám által sújtott Torony nevezetű, XVI számú adun az egyik oldalon a Tíz Isteni Szephirah, a másikon a Tizenegy Idegenkedő Sephirah látható; a modernebb tarot kártyák sokkal egyszerűbbek. Az 1890-es angol nyelvű kiadáson alapuló kötet könyvészeti szempontból nem elsőrangú, ettől függetlenül érdemes a számmisztika iránt érdeklődőknek ajánlani.

Népszerű könyvek

Blogarchívum